27-06-2019

KATEGÓRIÁJA ELSŐ HELYÉN VÉGZETT A LEXUS LC A NÜRBURGRING 24 ÓRÁSON

Igazi örömautózásban vettek részt a Toyota mérnökei, akik hivatásos pilóták helyett ülhettek be a vadonatúj Toyota GR Supra és a Lexus LC volánja mögé, hogy szembenézzenek a ’Zöld pokollal’ a Nürburgring 24 órás versenyen. A lelkes mérnökök csapatát azért kiegészítette egy igazi mesterpilóta is, nem más, mint a motorsportban ’Morizo’ néven ismert Akio Toyoda, a vállalat világszintű elnöke. Az eredmény? Magáért beszél: a Lexus LC kategóriája első helyén (összesítettben az 54. helyen), a Toyota Supra pedig kategória harmadik helyén (összesítettben a 41. helyen) végezve haladt ál a célvonalon. A versenyen való helytállással ugyanakkor a Toyota csapata emléket kívánt állítani a 9 évvel ezelőtt tragikus hirtelenséggel elhunyt Hiromu Naruse, a Toyota egykori főpilótája számára – akiről Akio Toyoda elnök torokszorító, megható szavakkal emlékezett meg a verseny után.

A TOYOTA GAZOO Racing (TGR) a LEXUS LC és GR Supra modellekkel állt rajthoz a németországi Nürburgringen 2019. június 22-23. között megrendezett Nürburgring 24 órás futamon. A GR Supra géposztályában harmadikként, összesítésben pedig a 41. helyen ért célba, míg a LEXUS LC géposztályában első helyen, összesítésben az 54. helyen végzett. Az időmérő edzéseket június 20-án és 21-én tartották. Bár az idei első időmérő során a hirtelen jött felhőszakadás után kitisztult az idő, mind az autók, mind a pilóták megszenvedték a meleget. A LEXUS LC-vel a “Top Qualifying” első csoportban történő indulás volt a cél, ami tavaly nem jött össze, a GR Supra számára pedig a riválisokkal történő összecsapásban a cél az autó továbbfejlesztése volt. Sajnos a LEXUS LC a 35. helyről, míg a GR Supra csak a 99. helyről rajtolhatott. Június 22-én, hajnali fél 4-kor 158 autó sorakozott fel a rajtrácson. A LEXUS LC kormánya mögött Gamo volt az első pilóta, míg a GR Suprával Morizo – azaz Akio Toyoda, a Toyota világszintű elnöke – kezdett.
Az első csoportban rajtoló LEXUS LC jól ment az összesítésben, a 30. helyen haladt, de az ugyanezen csoport végéről rajtoló Supra is jól kezdett, sőt fokozatosan javított a helyezésén. A forróság miatt azonban a pilóták nehezen koncentráltak, ami több ütközéshez is vezetett a pályán, így nemsokára már a túlélésről szólt a verseny. Vetélytársaihoz hasonlóan a TGR is szenvedett az időjárástól. A rajtot követően nagyjából nyolc órával olaj kezdett szivárogni a LEXUS LC sebességváltójából. A szerelők az egész sebességváltó cseréje mellett döntöttek, ezért a LEXUS LC-nek több mint két órára ki kellett állnia a bokszutcába. A jól szereplő GR Supra pedig súrolta az akkor élen haladó autót, de szerencsére folytathatta a futamot, igaz, a pilóták továbbra is feszültek maradtak.
A vasárnap örökre emlékezetes marad a TOYOTA GAZOO Racing számára. Kilenc éve, tragikus hirtelenséggel éppen ezen a napon hunyt el a Nürburgring mellett Hiromu Naruse, a Toyota főpilótája, aki a TOGYOTA GAZOO Racing elődje, a GAZOO Racing alapítója, és egyben Morizo, azaz Akio Toyoda mestere is volt, aki tőle tanulta meg az autóversenyzés mesterfogásait. Az idei Nürburgring 24 órás futam, és különösen a június 23-a így azért volt különleges nap Morizo és a csapat számára, mert az új Supra Akio Toyota külön kérésére, Naruse emléke előtt tisztelegve ezen a napon mutatkozott be először a versenypályán.
Az akkoriban alelnökként dolgozó Toyoda azzal a céllal hozta létre a annakidején a GAZOO Racinget, hogy „egyre jobb autókat” készíthessenek. Ő is a Nürburgringen kezdte meg versenypilóta-képzését 2001-ben. A következő évben azonban leállt a Supra gyártása, és a Toyota évekig nem hozott ki új sportkocsit, holott számos autógyártó ezeket a futamokat használja a prototípusok sorozatgyártás előtti tesztelésre. Így a Morizo néven versenyző Akio Toyoda, illetve a Toyota többi tesztpilótája hosszú ideig a már nem gyártott Supra használt példányaival állt rajthoz a versenyeken. Olyan helyeken, ahol a többi autógyártó a pár éven belül piacra kerülő autóit tökéletesíti, a Toyota csak egy használt Suprával tudott megjelenni. Ez nagyon elszomorította Toyodát, aki elhatározta, hogy egy nap újra életre kelti a Suprát, majd a Nürburgring pálya viszontagságainak kitéve tökéletesíti az autót, mielőtt piacra dobná.

A GR Supra továbbra is jól ment napszállta után, mintha nem is történtek volna balesetek a pályán. A sebességváltó kicserélése után a LEXUS LC is zökkenőmentesen versenyzett. Hajnali fél 4-kor a GR Suprát összesítésben a 41. helyen intették le, (3. hely az SP8T géposztályban), míg a LEXUS LC összesítésben az 54. helyen fejezte be a futamot (1. hely az SP-PRO géposztályban). Bár a TOYOTA GAZOO Racing 13. szereplése a Nürburgring 24 órás futamon véget ért, a vállalat tovább csiszolja még autóit a Nürburgringen, ezzel is azt a célt szolgálva, hogy munkatársaival együtt „egyre jobb autókat” készítsenek.

„Több lépést is tettünk idén a megbízhatóság javítása érdekében. Bár most más okunk volt erre, ismét ki kellett állnunk a bokszutcába. Idegesítő, hogy nem tudtuk kizárni a problémákat, ugyanakkor a Nürburgring mindig kemény futam a számunkra. Hiába teszteljük gond nélkül akár 7000 kilométeren keresztül az autót, nem láthatunk előre minden problémát. Idén ismét kemény leckét kaptunk a Nürburgringen, de örülök, hogy a szerelőkkel sok időt töltve komoly fejlődést értünk el, illetve jó csapatmunkát láttam. Köszönöm.” – fogalmaz a Lexus LC szerelők főnöke, Toshiyuki Sekiya.

„A GR Supra számára idén eddig négyórás volt a leghosszabb futam, így örülök, hogy elsőre sikerült teljesítenünk a 24 órát. A pilóták és a szurkolók egyaránt segítettek elérni ezt a célt. Úgy érzem, személy szerint mindent megtettem, amit tudtam, könnyek szöktek a szemembe a végén. Nagyon hálás vagyok, ezúton is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek.” – teszi hozzá A GR Supra szerelők főnöke: Hideyuki Tanaka

„Először is szeretnék mindenkinek köszönetet mondani. A mai napon emlékezünk meg Naruse úr haláláról. Ma reggel 10-kor kezdtem meg harmadik szakaszomat a futamon, de eredetileg kilenckor kellett volna. Eszembe jutott, hogy nagyjából ugyanekkor halt meg hirtelen Naruse úr. Sok minden járt a fejemben, miközben a harmadik szakaszon autóztam, például, hogy éppen 14. éve indulok ezen a futamon ezzel az autóval, a Suprával… De hogy őszinte legyek, nehezemre esett a vezetésre koncentrálni. Szeretném hinni, hogy Naruse úr hallgat minket, miközben erről beszélünk. Még a temetésekor elhatároztam, hogy továbbra is követem az utat azzal a néhány elkötelezett emberrel együtt, akik folytatni akarták a munkát. GR tevékenységeink a növekvő számú munkatársaknak köszönhetően juthatott el oda, ahol jelenleg tartunk. Ez a futam központi szerepet játszik arra irányuló folyamatos törekvésünkben, hogy egyre jobb autókat készítsünk, és egyre jobban felkészítsük embereinket is. Szeretném ismét megköszönni a támogatásukat. Könnyek szöknek a szemembe, amikor erről beszélek. ’Miért van ez?’ - töprengtem az autóban, és rájöttem, hogy a legvalószínűbb ok a veszteségérzet. Naruse úrral 13 évvel ezelőtt kezdtünk részt venni ezen a futamon, de a csapatunk meglehetősen rögtönzött volt. Még a ‘Toyota’ nevet sem használhattuk. Nem voltak szurkolóink sem, és úgy tűnt, mintha mindig mindenki csak a negatívumokkal foglalkozna. Sajnáltuk, hogy egy olyan Suprával edzettünk, amit már nem is gyártottak. Azóta is ezek az érzések adják a szilárd alapot a gondolkodásomban, hogy június 23-án átvettem az elnöki posztot – ugyanazon a napon, mint amikor Naruse úr elhunyt.
Ezért mondom folyton, mióta ennek a vállalatnak az elnöke lettem, hogy ’készítsünk egyre jobb autókat’, mert ezek az érzések dolgoznak bennem. Még ma is könnyes a szemem. Ezek az érzések adják az erőt ahhoz, hogy hozzám hasonlóan gondolkodó útitársakat neveljek ki, akik ugyanazért a célért dolgoznak: autókat akarnak készíteni. Ez járt a fejemben, amikor a beszédem elején azt mondtam, hogy nagyon köszönöm. Ma négyszer ültem a kormány mögé, beleértve a rajtot és a befutót is, de úgy gondolom, hogy a mai napon a GR Supra fejlesztéséért felelős Yabuki úrnak kellett volna vezetnie. Ha ez a nap nem lett volna ennyire különleges, akkor Yabuki urat kértem volna meg arra, hogy vezesse a Suprát. Ugyanakkor éreztem Naruse úr jelenlétét, aki azt kérdezné tőlem ’miért nem vezetem vele együtt a Suprát a Nürburgringen?’
Biztos vagyok abban, hogy velünk volt és hallgatott minket, és hiszem, hogy neki köszönhetjük ezt a szép időt. Végül szeretném megjegyezni, hogy bár pilótaként nem sikerült olyan jól szerepelnem, ahogyan azt elvárták tőlem, minden szakemberünk és csapattagunk sokat tett ezért az eredményért. Nagyon szépen köszönöm!” – fogalmaz Akio Toyoda, azaz Morizo

HU tab nurbur