08-03-2019

IDÉN IS RAJTHOZ ÁLL A LEXUS A BLANCPAIN GT SOROZATOKON

Az Emil Frey Racinggel sikerrel vett tavalyi évet követően idén is megméretteti magát a GT mezőnyben a Lexus: ezúttal két újabb privát csapat, a Tech 1 Racing és a Panis-Barthez Compétition indul a márka színeiben a Blancpain GT Series Endurance Cup és a Blancpain GT World Challenge Europe versenysorozatokon. A tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is a Lexus RC F GT3 versenygéppel száll majd harcba a japán prémium márka, aminek különös aktualitást ad, hogy idén érkezik a legújabb generációs Lexus RC F utaci erőgép Track Edition változata, amelyet éppen a pályaversenyek nem mindennapi kihívásai és az ott szerzett tapasztalatok ihlettek.

Az idén a Lexus és a Blancplain sorozatok mellett döntő Tech 1 Racing és a Panis-Barthez Compétition privát versenycsapatok korábban a Formula Renault és a European Le Mans versenysorozatokban bizonyítottak, és alig várják, hogy megméressék magukat a GT versenyek mezőnyében is. Az SRO rendezvények zászlóshajói között számon tartott Blancpain GT World Challenge Europe (egykor Sprint Cup) és a Blancpain GT Series Endurance Cup olyan versenynaptárral büszkélkedik, amelynek keretében az indulók megfordulnak a tíz legszebb és legpatinásabb európai versenypályán, köztük a Spa-Francorchampson is és a Hungaroringen is. Az előbbi pályán zajlik minden évben az idény kihagyhatatlan, kékszalagos GT futama, a Total 24 Hours of Spa. A Simon és Sarah Abadie által vezetett Toulouse-i csapat bemutatkozásul a GT versenyzésben mértékadónak számító futamon egy Lexus RC F GT3 modellel indul majd, így ez lesz az első alkalom, hogy együttműködik a gyártóval.
Az autóversenyzés e szakágában 2016-ban bemutatott Lexus RC F GT3 2017 végén lépett először pályára, s hamarosan bizonyított is, dobogós helyen végezve Silverstone-ban, első győzelmét pedig a hatórás Paul Ricard versenyen aratta tavaly júniusban. A Lexus RC F GT3 5,4 literes, V8-as motorja egy hatfokozatú, szekvenciális sebességváltóhoz kapcsolódik. Az autó az International GT Open, az IMSA WeatherTech SportsCar Championship és a Super GT versenysorozatokon is remekelt, így a Lexus első ázsiai autógyártóként nyert futamot a Nordschleife pályán az VLN Endurance Championship keretében. A pilóták összeállítását még a március 13-14-i, a Paul Ricard versenypályán tartandó, hivatalos, idény előtti tesztelés előtt bejelentik.

„A Tech 1 Racing és a Panis-Barthez Compétition nagy örömmel csatlakozik a Blancpain versenyzők családjához. Pontosan tudjuk, milyen nagy kihívás vár ránk. A világ egyik legmagasabb szintű, kategóriájában legkiélezettebb versenyén veszünk részt, miközben ismerkedünk az új autónkkal és egy új abroncsgyártóval is, nem is beszélve új riválisainkról. Persze tisztában vagyok csapatunk harci szellemével, így hát tudom, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk majd azért, hogy diadalra vigyük a Lexust, illetve saját színeinket!” – fogalmaz Simon Abadie, a Tech 1 Racing és Panis-Barthez Compétition csapatvezetője.

„Nagy büszkeség és megtiszteltetés számunkra, hogy egy olyan autógyártóval vághatunk bele ebbe a kalandba, mint a Lexus. Ez hatalmas előrelépés az egész csapat számára. Szeretnék külön köszönetet mondani Loic Davidnak, a Lexus GT3 program európai vezetőjének, Olivier Nausnak, a Lexus Brand, Events & Motorsport vezetőjének, és Noritoshi Arainak, a Toyota Motorsport GmbH koordinációért felelős műszaki igazgatójának. Mindent megteszünk azért, hogy megszolgáljuk a bizalmukat, és ahogyan ők, úgy mi is alig várjuk már ezt a megmérettetést!”- teszi hozzá.

2019-ES VERSENYNAPTÁR
Április 13-14.: Monza - Blancpain GT Series Endurance Cup
Május 4-5.: Brands Hatch - Blancpain GT World Challenge Europe
Május 11-12.: Silverstone - Blancpain GT Series Endurance Cup
Május 31-Június 1.: Circuit Paul Ricard - Blancpain GT Series Endurance Cup
Június 28-30.: Misano - Blancpain GT World Challenge Europe
Július 12-14.: Zandvoort - Blancpain GT World Challenge Europe
Július 25-28.: Spa-Francorchamps - Total 24 Hours of Spa
Augusztus 30-szeptember 1.: Nürburgring - Blancpain GT World Challenge Europe
Szeptember 6-8.: Hungaroring - Blancpain GT World Challenge Europe
Szeptember 28-29.: Barcelona - Blancpain GT Series Endurance Cup