02-05-2018

MEGINT GYORSULNAK A LEXUS ERŐGÉPEK, EZÚTTAL AZ ANGLIAI BRANDS HATCHBEN

Az Emil Frey Lexus Racing versenycsapata a Blancpain GT 2018-as versenysorozat második Sprint Cup versenyére, Brands Hatchre készül az RC F GT3 -as versenygépekkel. A csapat új ismeretek birtokában, pozitív hangulatban készül a hétvégi versenyre.

Zolder és Monza után az Emil Frey Lexus Racing a hét végén Brands Hatchbe készül, ahol a Blancpain GT versenysorozat második Sprint Cup versenyét rendezik majd. A svájci csapat célja okosan hasznosítani a Monzában megszerzett tudást a most következő, hagyományos versenypályán, így ennek megfelelően zajlik a Lexus RC F GT3 intenzív felkészítése a safenwili műhelyben. A zolderi idénynyitó mindkét egyórás versenyén történt egy-egy kiállást követően a csapat mindkét autóval a középmezőnyben ért célba a háromórás hosszútávú versenyen Monzában. A Brands Hatchben sorra kerülő Sprint Cup futam újabb bemutatkozást jelent a most induló idényben: mind az Emil Frey Racing, mind a Lexus RC F GT3 először áll starthoz ezen a délkelet-angliai, négy kilométeres versenypályán. Mivel a csapatnak még kevés versenytapasztalata van a Pirelli abroncsokkal, reális elvárásokkal vágnak neki a hétvégének. A csapat célja az, hogy a lehető leggyorsabban hasznosítsa a megszerzett tudást, és eddig mindenki elégedett az eddig elért haladással, így pozitív hangulatban várják a következő megmérettetést.

„Monzában sikerült sok új adatot rögzítenünk, és elég sok dolgot megtudtunk az autóról.” – avat be Hannes Gautschi, az Emil Frey Lexus Racing műszaki koordinátora. „A Brands Hatch versenyt megelőző napokban kielemezzük az összes adatot, hogy a Lexust megfelelően felkészítsük az újabb pályára. Reméljük, hogy Brands Hatchben is ugyanúgy előre lépünk majd, mint Monzában, és tovább javulunk.”

Brands Hatchben a pálya jellemzői hasonlóak a zolderihez, ráadásul a közelmúltban gyűjtött tapasztalatok alapján a mérnökök és a szerelők is tisztában vannak az autó viselkedésével és karakterével.

Monzában napról napra fokozatosan javultunk, és mindkét Lexus RC F GT3 egyenletes köridőket ért el.” – mutat rá mondta Lorenz Frey, az Emil Frey Racing csapatfőnöke. “Az időmérő edzésen nem sikerült kihozni az autóból annak teljes potenciálját, így a felső középmezőny volt a legtöbb, amit elérhettünk. Fontos volt számunkra, hogy mindkét autó célba ért a három órás futam végén, így a lehető legtöbb adatot és tapasztalatot gyűjthettük. Brands Hatchben feszes program vár ránk, hiszen az időmérő közvetlenül a két szabadedzés után lesz, és mindkét futamra vasárnap kerül sor, ezért nem hibázhatunk. Ennek megfelelően alkalmazzuk majd Brands Hatchben a Monzában megszerzett tudást, és reméljük, hogy sikerül lendületben maradnunk.”

A Sprint Cup versenyt az angliai Brands Hatchben rendezik május 5-6. között Mindkét egyórás futamot vasárnap tartják, 12:45-kor, illetve 16:00 órakor. Az élő közvetítés az alábbi linken is megtekinthető: https://www.blancpain-gt-series.com/watch-live

Albert Costa Balboa, spanyol, 14-es rajtszámú autó
„Csapatként a jó úton haladunk, és a Lexus egyértelműen jobb lett az idény kezdetéhez képest. Csak két versenyen vettünk részt két különböző pályán, és sok mindent kipróbáltunk. Brands Hatchban a pálya a zolderihez hasonlóan rázós, így nem lesz könnyű dolgunk. De lelkesen várjuk a hétvégét, és szuper-motiváltnak érzem magam, mert látom, hogy folyamatosan javulunk.”

Christian Klien, osztrák, 14-es rajtszámú autó
“Elég komoly előrelépést értünk el Monzában, és fenn kell tartanunk ezt a lendületet az újabb versenyeken is. Bár Brands Hatch hasonlít Zolderhez, mégis teljesen új lesz mind a csapat, mind a Lexus számára, de most már jobban értjük az autót és a Pirelli abroncsokat is. További javulásra számítok.”

Stéphane Ortelli, monacói, 114-es rajtszámú autó
„Monzában elégedett voltam a Lexussal, mert Zolderrel ellentétben itt tudtunk előzni, és nyomás alatt tartottuk az előttünk haladókat. De még nem elég jó a teljesítmény ahhoz, hogy feljebb léphessünk. A következő versenyen meg kellene szereznünk első pontjainkat ebben az idényben ahhoz, hogy ne maradjunk le – és mindenki előtt ennek a célnak kell lebegnie. Ez nagyon nehéz lesz, mert kivételesen kemény versenyre számítunk, viszont most nem csak az első húszban szeretnénk végezni.”

Norbert Siedler, osztrák, 114-es rajtszámú autó
„Mindig szeretek Brands Hatchbe jönni. Remek, hogy vannak még pályák, ahol alig akadnak biztonsági zónák és ahol nem szabad hibázni – eltérően az új Formula 1-es pályáktól. Nagyon várom már ezt a fordulót, és remélem, hogy sikerül tovább fejlődnünk a Lexus RC F GT3-assal.”

2018-AS FUTAMOK

Blancpain GT Series Sprint Cup
április 6-8. Zolder, Belgium
május 5-6. Brands Hatch, Nagy-Britannia
június 22-24. Misano, Olaszország
aug. 31- szept. 2. Budapest, Magyarország
szeptember 14-16. Nürburgring, Németország

Blancpain GT Series Endurance Cup
április 21-22. Monza, Olaszország
május 19-20. Silverstone, Nagy-Britannia
június 1-2. Paul Ricard, Franciaország
július 26-29. Spa-Francorchamps 24 órás futam, Belgium
szeptember 29-30 Barcelona, Spanyolország