29-11-2022

40%-al nőtt a modellfrissítéssel az elektromos Lexus UX hatótávja

A modellfrissített akkumulátoros elektromos Lexus UX 300e új akkumulátort kapott, amely a korábbinál 40 százalékkal nagyobb, akár 450 kilométeres hatótávot biztosít amelynek révén várhatóan még vonzóbbá válik majd a japán luxusautógyártó népszerű, zéró emissziós kompakt crossover modellje. Az új akkumulátor mellett új multimédiás rendszert is kapott az autó, amely a korábbinál nagyobb képernyővel és még jobb funkcionalitással érkezik, miközben a vezetési élmény a karosszéria és a padlólemez finomításai fokozzák. A tovább növelt biztonságról a továbbfejlesztett Lexus Safety System + gondoskodnak, míg a dizájn szerelmeseit a fényezések és kárpitok bővülő választéka kápráztatja majd el.

Már rendelhető az akkumulátoros elektromos Lexus UX 300e kompakt prémium crossover frissített változata, amelynek elődje két évvel ezelőtt mutatkozott be a Lexus első tisztán elektromos modelljeként. A legjelentősebb fejlesztés kétségkívül az új akkumulátor, amely több mint 40 százalékkal, akár 450 kilométerre növeli a hatótávolságot – ez elegendő például ahhoz, hogy eljusson az autó Brüsszelből Frankfurtba vagy Nizzából Firenzébe egyetlen töltéssel. Ezzel egyidőben azonban a karosszéria és a padlólemez finomításával a Lexus UX modellcsaládra jellemző kiváló vezetési élmény és kifinomultság is tovább javult. Az UX 300e egy új, továbbfejlesztett multimédiás rendszert is kapott, ami a prémium autók vásárlóinak körében prioritásnak számít. Emellett átfogóbb, fejlettebb biztonsági rendszerekkel és friss kárpitozásokkal, valamint külső fényezésekkel is bővült a modell palettája.
A Lexus elektromos autós stratégiájának zászlóvivőjeként bemutatott első sorozatgyártású modell, az UX 300e világszerte több mint 10.000 vásárlót vonzott a 2020-as bevezetése óta, akiknek csaknem fele európai. A megújult UX bevezetési kampányának arca és hangja a nemzetközileg is elismert zenész, Joy Crookes, akinek a „Feet Don’t Fail Me Now” című slágere az autó televíziós reklám filmzenéjeként szerepel. A megújult UX 300e első példányai 2023 májusában érkeznek majd meg a vásárlókhoz Európában.

Új akkumulátor nagyobb hatótávolsággal, még kifinomultabb vezetési élmény
A Lexus jelentősen megnövelte az UX 300e korábbi 315 kilométeres hatótávolságát: az akkumulátorcsomag kapacitása 54,3 kWh-ról 72,8 kWh-ra nőtt. A maximális teljesítmény 204 lóerő (150 kW), a csúcsnyomaték pedig 300 Nm. A 17” kerekeken futó modellek immár 450 kilométeres WLTP kombinált hatótávolsággal bírnak (a kiválasztott opcióktól függően), a 18 colos kerekekkel szerelt modellek esetében pedig ugyanez az érték 440 kilométer (ugyancsak a kiválasztott opcióktól függően). Számos részlet módosításra került annak érdekében, hogy még tovább javuljon a vezetési élmény. Az elektromos szervokormány és a lengéscsillapítók finomhangolása élesítette a menetdinamikát, akárcsak a további ponthegesztésekkel merevebbé tett karosszéria. Ezek a változtatások tovább javítják az UX útfekvését és reakcióit, amelyeket többek között a jármű alacsony súlypontjának és a padló alá helyezett akkumulátorcsomagnak köszönhet. Ezenkívül a hangszigetelést is tovább optimalizálták a még csendesebb utastér érdekében.

Új, továbbfejlesztett multimédiás rendszer
Az UX új, könnyebben használható multimédiás rendszert kapott, amely érintőképernyővel váltja fel az érintőpadot. A rendszer kezelőszervei intuitívabbak, a parancsreakciók gyorsabbak, a funkcionalitás még jobb (de piactól függően változhat), és a csatlakozási képességei is fejlődtek. A képernyő 143 milliméterrel közelebb került a vezetőhöz a könnyebb interakció érdekében, és míg korábban felszereltségtől függően 7” vagy 10” kijelzők voltak elérhetők, most ugyancsak felszereltségtől függően, élesebb grafikával megáldott 8”, vagy nagyfelbontású 12,3” érintőképernyőket kapott a modell. A multimédiás rendszer hangvezérlése immár tartalmazza a „Szia Lexus!” fedélzeti asszisztenst a hangutasítások használatához. A hangvezérlés használható a kezelőszervek működtetésére, a klímaberendezés működtetésére, az interneten való keresésre és a telefonhívásokhoz is – mindezt úgy, hogy közben nincs szükség az audiorendszer némítására sem. Az okostelefon-integráció Apple CarPlay és Android Auto segítségével is történhet, és míg utóbbi kizárólag vezetékes kapcsolaton keresztül, előbbi akár vezeték nélkül is. A csatlakozási képességek a Lexus Link okostelefon-alkalmazásra is kiterjednek, amellyel távolról zárhatja vagy nyithatja az ajtókat, és beállíthatja a légkondicionálót vagy a fűtést, mielőtt beszállna az autóba. Egy másik fejlesztésként a multimédiás rendszer már alapfelszereltségként tartalmazza a felhő alapú navigációt. Ez valós idejű közúti és forgalmi információkhoz való hozzáférést biztosít, megkönnyítve az utazások megtervezését és a forgalmi dugók elkerülése érdekében történő újratervezéseket. Egyéb hasznos információk, például a nyilvános töltőpontok árazása és a parkolóhelyek elérhetősége szintén lekérhető a felhőből akár a „Szia Lexus!” hangvezérlés használatával. A 12,3” képernyő beépített navigációt biztosít, amely a felhőalapú, online kapcsolat nélkül is teljes funkcionalitással képes navigálni.A középkonzolon a korábban a multimédiás érintőpad által elfoglalt helyet ezentúl az első ülések fűtésére szolgáló kezelőszervek uralják, az ülésfűtés hiányában pedig egy kis tárolórekesz található ott. A konzol ezenkívül rendelkezik egy USB-A csatlakozóval a nagyfelbontású hangforrások lejátszásához, két USB-C csatlakozóval az eszközök töltéséhez, valamint egy megvilágított tálcával, amelyen egy nagy okostelefon is elfér.

Változások kívül és belül
Az UX utasterében a szövet- és a finom bőrkárpitozás egyaránt elérhető az új mogyoróbarna színben. A perforált bőrkárpitozáshoz elérhető az új Kagome kialakítás, amely fonott hatást biztosít, és a hagyományos japán kosárfonás ihlette. A japán örökség a műszerfal textúráján is visszaköszön, ami a hagyományos japán otthonok tolóajtóiról ismerős Washi papírt idézik fel. Egy új külső fényezés is elérhető lett a megújult UX-hez. Ez a Platina árnyalat, ami egy lenyűgöző ezüst szín, amelynek karakterisztikáját a gyönyörű metál textúra és a kontrasztos mélység adja.

Új funkciókkal bővült a Lexus Safety System +
Az UX-ben megtalálható Lexus Safety System + rendszer is új funkciókkal fejlődött tovább. A kereszteződés asszisztens a segít a vezetőnek biztonságosabban behajtani a kereszteződésekbe, míg a vészhelyzeti kormányasszisztens, amennyiben be van kapcsolva, automatikusan képes kis korrekciós beavatkozásokat végezni a kormánykeréken, hogy ezzel segítsen megelőzni az aktuális sáv akaratlan elhagyását. Az adaptív sebességtartó automatika ezentúl kanyartempó csökkentő funkcióval is rendelkezik, amely a kanyarszög figyelembevételével képes csökkenteni a jármű sebességét.

 HU Tab UX