06-09-2018

JÖVŐ TAVASSZAL ÉRKEZIK A VADONATÚJ LEXUS UX

Egészen felpezsdítheti majd az idén Magyarországon is 54%-al bővülő prémium közepes méretű SUV-ok piacát a Lexus vadonatúj merész formatervű modellje, az UX. A környezetbarát hibrid elektromos modelljeiről ismert japán luxusmárka marketingesei el is keresztelték az UX-et „Kreatív Nagyvárosi Felfedező”-nek. Ez lesz márka első modellje a szegmensben, és egyben az első Lexus-modell amely a gyártó vadonatúj, globális GA-C platformjára épül. Az új padlólemez a többek között a fokozott biztonságot szolgáló kimagasló karosszériamerevséget és alacsony súlypont révén különleges agilitást tesz majd lehetővé. Az új UX önmagát töltő hibrid elektromos változatban (UX 250h) és benzines kivitelben (UX 200) is elérhető lesz, de hazánkban vélhetően többi Lexus modellhez hasonlóan 95%-ban a környezetbarát hibrid hajtással talál majd gazdára.

A vadonatúj Lexus UX a márkára jellemző luxust és biztonságot merész formaelemekkel és ultrahatékony új hajtásláncokkal kombinálja. Sok vásárló számára az UX vélhetően nem csak az első Lexust, de az első luxusautót is jelenti majd. Az UX típusnév a tervezőcsapatot is irányító koncepció alapján született, összefoglalva a jármű küldetését: Urban + X-over (városi + crossover) = UX.

A Lexus UX a modern, városi felfedezők számára készült, friss, naprakész, dinamikus élményt kínál, luxus életstílussal.” – fogalmaz Chika Kako, a Lexus International alelnöke, az UX főmérnöke. „Mi az UX-et nem csak az olyan 30-as éveikben járó fiataloknak terveztük, akik valami újra és izgalmasra vágynak, hanem figyelembe vettük az életstílusukat, mindennapi igényeiket is.”

Kellő dinamizmussal felruházva, az UX-et úgy tervezték meg, hogy kiváló teljesítményt nyújtson. Rendkívül gyors és vonzó, ugyanakkor a Lexusra jellemző kifinomultság teszi valóban egyedivé a luxus kompakt crossoverek szegmensében. Az UX az első Lexus, amely a márka vadonatúj, Global Architecture – Compact (GA-C) platformjára épül. A könnyű és rendkívül merev szerkezet, az extrém alacsony súlypont, valamint a magas szintű rugózási komfort egyedülálló kezelhetőséggel és menetkényelemmel ruházza fel, miközben kiemelkedő vezetési élményt is nyújt.
Szerettem volna átalakítani a crossoverekről kialakult képet, ami alapján azt gondoljuk, hogy ezekkel a magas autókkal óvatosan kell manőverezni; ehelyett olyan autót akartam alkotni, ami ugyanolyan izgalmas teljesítményt és élvezetes irányíthatóságot kínál, mint egy lépcsőshátú modell.” – árulja el a főmérnök.

Az UX két változatban lesz elérhető:: az UX 250h meghajtásáról olyan negyedik generációs környezetbarát öntöltő hibrid elektromos hajtáslánc gondoskodik (az elektromos motort egy kiváló hatásfokú 2,0 literes, négyhengeres benzinmotorral kombinálva), amit kifejezetten erre a platformra terveztek, míg az UX 200 szintén 2,0 literes benzinmotorral fut, a legújabb Direct-Shift fokozatmentes automata sebességváltóval (CVT).

A vadonatúj Lexus UX legfőbb piaca Európa lesz
Az európai piac nagyszerű lehetőségeket kínál az új Lexus UX számára, bár itt a vásárlók leginkább a hagyományos életstílushoz jobban illő szedánokkal, kombikkal és ferdehátúakkal társítják a prémium minőséget. A választék határozottan bővül a kompakt crossover / SUV szegmensben, az UX azonban elkülönül a versenytársaktól, mert erős és dinamikus jelenség. Olyan stílusos modell, amelyik a Lexusok tiszta és hatékony hibrid rendszerének minden technológiai előnyével bír. Az UX lényegében újfajta crossover, „városi felfedező”, amely új megvilágításba helyezi a luxusautó fogalmat. A már régóta sikeres CT ferdehátúval együtt az UX a belépőt jelenti a Lexus világába, és kulcsfontosságú szerepet játszik abban is, hogy a vállalat 2020-ra elérje célját: az évi több mint 100.000 autó értékesítését Európában*. Ahogy csökken a dízelek piaci részesedése, úgy növekszik majd az önmagukat töltő hibrideké, kaput nyitva az alternatív, elektromos hajtásláncok felé. Az UX széles körben elterjedhet Európában, ahol elsősorban olyan családok számára ideális, amelyeknek nemcsak a crossoverek rugalmassága fontos, de agilis, a ferdehátúakkal vetekedő, városi közlekedésre is alkalmas autót szeretnének. E tekintetben az UX ideális partner mind a napi utazáshoz, mind pedig hosszabb kirándulásokhoz, amelyek során új helyeket fedezhetünk fel és új élményekkel gazdagodhatunk. Ugyanakkor az UX azoknak a pároknak is remek választás lehet, akik már útjukra engedték gyermeküket, gyermekeiket, és újra kettesben élnek, utazásaik során pedig gyakran összekapcsolják az üzletet a szabadidővel, a kikapcsolódással.
A Lexus első kompakt crossovere csatlakozik a márka eddig nagyobb NX és RX sikermodellek alkotta, nagy teljesítményű környezetbarát európai SUV és crossover kínálathoz, amely így immár teljesen lefedi a márka értékpalettáját, felsorakoztatva az alappilléreket: a merész formatervet, az üdítő teljesítményt, az ötletgazdag technológiát és a kiváló takumi kézművességet.