12-09-2017

MEGÚJULT A LEGÜTŐSEBB PRÉMIUM CROSSOVER

Az értékesítéseit Magyarországon is elképesztő ütemben növelő Lexus továbbfejlesztette legnépszerűbb európai (és magyarországi) modellje, az NX crossover kifinomultan sportos stílusát. A környezetbarát hibrid hajtással hódító SUV új orsó alakú hűtőrácsot, áttervezett első lökhárítót és új könnyűfém keréktárcsákat kapott. A LED fényszórók belső átalakításával lehetővé vált az adaptív távfény-vezérlés alkalmazása, és a hátsó LED lámpatestek is új formát kaptak, akárcsak az irányjelzők. Az utastérben új színsémák, áttervezett sebességváltó kar és kezelőszervek várják a vásárlókat az eddig 7 colos központi multimédia EMVN kijelző mérete immár 10,3 col, miközben a kiemelt biztonságot jelentő Lexus Safety System + csomag az NX modellkínálatában is megjelenik.

2014-es bemutatkozása óta a világ vezető prémium hibrid autógyártója, a Lexus futurisztikus crossovere, az NX gyorsan népszerűvé vált; olyannyira, hogy mára a japán prémium márka európai értékesítéseinek több mint 30 százalékát (Magyarországon 47,5%) ez a modell teszi ki. Az autó sikeresen szólította meg a vásárlókat – akik közül sokan ezzel a modellel lettek a márka első vevői –, hiszen a luxus, a hatásos és modern dizájn, az intelligens térkialakítás és az élvezetes menetdinamika hatásos kombinációját kínálta. Az NX értékesítési sikereit tovább növelte, hogy a vásárlók választhattak a full hybrid hajtás és a benzines turbómotor, illetve az elsőkerékhajtás és az összkerékhajtás közül. Az autó népszerűsége még a Lexus várakozásait is felülmúlta: az NX minden piacon, így Európában is sorra túlszárnyalta az értékesítési terveket. E lendületre építve, és megőrizve a modell vonzerejét, a Lexus most számos tekintetben továbbfejlesztette az NX külső és belső megjelenését, biztonságát és felszereltségét. Az új változat a Frankfurti Nemzetközi Autószalonon áll először az európai vásárlók elé.

Kifinomult külső stílusjegyek
A Lexus arra törekedett, hogy megőrizze az NX karakteres dizájnjának összhatását, ami annyira népszerűvé tette az autót a vásárlók körében, ezért azokra a részletmegoldásokra összpontosított, amelyektől még hatásosabbá válik az autó látványa.
A jellegzetes orsó formájú hűtőrács erőteljes kiállással ruházza fel az NX-et, ami így még közelebbi rokonságot mutat a Lexus SUV-kínálatával, az RX és az LX modellekkel. A hűtőrács kialakításában hangsúlyos szerepet kapnak a vízszintes díszlécek, amelyek közt nagyobb a távolság az orsó forma fókuszpontja alatt; ez hatásosan hangsúlyozza ki az autó szélességét, és erővel tölti fel az NX orr-részének dizájnját. Ugyanez a hatás érvényesül a nagyobb és mélyebb kialakítású oldalsó légbeömlőknél is, amelyeknek döntött formája tovább erősíti az autó magabiztos kiállását. Az első lökhárító felső részének átformálásával az elem harmonikusabban olvad össze a sárvédővel és az első ajtóval, ami nemcsak szebb formavilágot, hanem kiváló aerodinamikát is eredményez. A LED fényszóró új belső kialakításának köszönhetően az autó kínálatában megjelenhetett – az NX-ben újonnan bevezetett Lexus Safety System + csomag részeként kínált – adaptív távfény-vezérlés. A sportos látvány az új LC luxuskupé világítását idézi. A dizájnerek az első és hátsó irányjelzőket is áttervezték. A hátsó lökhárító alsó részén végrehajtott változások közt fontos megemlíteni az első hűtőrács orsó formájának megjelenítését, ami érzékletesen sugallja az autó széles kiállását és alacsony tömegközéppontját. A hosszabban elnyúló hátsó lámpatesteket fekete elemek keretezik, ráirányítva a figyelmet az L-alakú lencsékre. A benzinmotoros modellen (aminek neve mostantól NX 300) nagyobb, krómmal keretezett kipufogóvégek láthatók, a full hybrid hajtású NX 300h változaton pedig erőteljesebb, selyemfényű króm díszlécek hangsúlyozzák ki az orsó-motívumot. A Luxury és az F SPORT kivitelekhez két új, 18 colos könnyűfém keréktárcsa készült; mindkettőt a fényes, csiszolt felületek és a sötét metálfényezés izgalmas kontrasztja varázsolja különlegessé.

Utastér: tökéletes vezetői környezet és nagyfokú kényelem
Az NX utasterének változásai még sportosabb hangulattal és még magasabb szintű luxusérzettel ruházzák fel az autót. A Lexus egyik alapelve, az Omotenashi vendégszeretet jegyében a felszereltség kialakítása során a mérnökök nagy hangsúlyt helyeztek a könnyű használhatóságra és a kényelemre. A leglátványosabb változás a központi multimédia kijelző méretének növelése: a Lexus prémium navigációval felszerelt modellekben az eddigi 7 helyett 10,3 colos képernyő található, de a Lexus Display Audio rendszerhez is nagyobb, 8 colos kijelző tartozik. A klímaberendezés középkonzolon elhelyezett kezelőfelülete ergonomikusabb lett, mivel több gombot is könnyebben kezelhető billenőkapcsoló helyettesít. A kellemes tapintású kapcsolók felületét apró, domború fém Lexus L-motívum díszíti. A központi analóg időmérő óra is nagyobb, és letisztultabb számlapját hangsúlyosabb gyűrű keretezi. Amellett, hogy immár még könnyebben leolvasható, az óra GPS-kapcsolattal is rendelkezik, így a különböző időzónákon áthajtva automatikusan alkalmazkodik a helyi időhöz. A középkonzol közepén található a legújabb generációs, nagyobb és még könnyebben kezelhető érintőpados vezérlőfelület. Az új formájú tenyértámasz stabilabban tartja a kézfejet, a vezeték nélküli telefontöltő szélesebb és hosszabb tálcájában pedig nagyobb méretű készülékek is elférnek. Az USB-portok könnyebben elérhető helyre, középre kerültek, és nagyobb áramerősségük révén gyorsabban töltik a mobil eszközöket. A head-up display teljesen a műszerfalba simul, így nem töri meg annak felületét. Az NX modell kabinjának színkínálatában az eddigi Fehér Okker, Fekete és Sötét Rózsa árnyalatok mellett immár a Gazdag Krémszín és az Okker is megjelenik. Az NX F SPORT változat újdonsága a Lobbanó Vörös és a Mustársárga.

Elektromos mozgatású csomagtérajtó
Az új NX-ben is feltűnik az “érintés nélkül” nyitható és zárható, elektromos mozgatású csomagtérajtó. Ha a kulcs az autósnál van, az ajtók nyitása után elég, ha megmozdítja a lábát a hátsó lökhárító alatt; ezt a mozdulatot egy szenzor érzékeli. A csomagtérajtó zárása ugyanígy történik. Az ajtó fogantyúja mellett elhelyezett gomb megnyomásával a jármű minden ajtaja automatikusan bezáródik.

Lexus Safety System Plus +
A Lexus Safety System + előnyeit immár az NX vásárlói is élvezhetik. A csomag számos vezetősegítő rendszert tartalmaz, többek közt ütközés előtti biztonsági rendszert, adaptív sebességtartó automatikát, adaptív távfény-vezérlést, sávelhagyásra figyelmeztetést és jelzőtábla-felismerő rendszert. Az autóhoz intelligens parkolássegítő radar is rendelhető.