05-02-2019

A FORMATERVEZÉS ÚJ DIMENZIÓIT KÉPVISELI A VADONATÚJ LEXUS ES FELSŐKATEGÓRIÁS LIMUZIN

Három évtizedes története során először kapható Európában az immár Magyarországra is megérkezett Lexus sikermodell, a valamivel kisebb Lexus GS-t váltó vadonatúj Lexus ES felsőkategóriás limuzin. A hazánkban kizárólag környezetbarát hibrid elektromos hajtással kínált, és így a környezettudatos vállalatok felsővezetői számára kézenfekvő választás kínáló Lexus ES „provokatív eleganciát” célzó formatervének kulcsa a vadonatúj Global Architecture – K padlólemez, miközben a modell tágas és kényelmes, a prémium kidolgozás legmagasabb szintjét képviselő utastere már a Lexus belső tereinek jövőjét vetíti előre.

Az új Lexus ES a vadonatúj GA-K padlólemezre épül, ami lehetővé tette a Lexus számára, hogy túllépjen a középkategóriás luxuslimuzinok dizájnjának eddig ismert határain. Az autó hosszabb (+65 mm), alacsonyabb (-5 mm) és szélesebb (+45 mm), mint elődje. A megnyújtott tengelytávolság (+50 mm) miatt a kerekek közelebb kerülhettek a sarkokhoz, ráadásul az első és a hátsó nyomtáv is nőtt (+10 és +37 mm). Az autó magabiztos kiállása hűen tükrözi a megnövekedett teljesítményt, és olyan vonzerővel ruházza fel az ES-t, hogy mindenki rajta felejti a tekintetét.

“Az ES mindig is egy elegáns luxuslimuzin volt, ám az új generációnál olyan merész dizájn-elemeket alkalmaztunk, amelyek megváltoztatják a vásárlók hagyományos elvárásait.“ – fogalmaz Yasuo Kajino, az ES vezető formatervezője, aki a ‘provokatív elegancia’ kifejezéssel jellemzi az autó új megjelenését.

Az új GA-K padlólemeznek köszönhetően alacsonyabbra kerülhetett a motorháztető, így Kajino csapata igazán különleges sziluettet alkothatott, amelynek erősen lefelé húzott végpontjai dinamikus, mégis lágyan áramló formákat alkotnak. Az ES leglátványosabb eleme azonban az orrkialakítása, ami az egyes modellváltozatoknál látványosan más és más. A standard változatok elegáns hűtőrácsát a középen elhelyezett Lexus-emblémából kiinduló díszlécek alkotják, míg a modellsorozatban most először megjelenő F SPORT kivitelnél a hűtő megjelenését fekete színű, keresztirányú mintázat határozza meg, harmonikus összhangban az első sarkok kimetszett elemeivel. A korábbi generációktól eltérően az autó megjelenését most lendületes tetővonal határozza meg, kihangsúlyozva a jármű alacsonyabb építését és áramvonalasságát. A letisztult, finoman kidolgozott hátsó rész LED lámpatestei körülölelik a sarkokat, így látványuk minden nézőpontból jól érvényesül. Az F SPORT modellek megjelenését hátsó légterelő és emblémák teszik teljessé. A standard ES modellekhez három különböző, 17 és 18 colos keréktárcsa rendelhető, az F SPORT változat pedig 19 colos1 kerekeken gördül, amelyeknek dizájnja hasonló a Lexus LC kupé keréktárcsájához. A külső fényezések 12 árnyalatból álló palettáján új bézs és zöld színek is megjelentek. A Jég Ekrü a frissen hullott hó fényhatását idézi, a Napfény Zöld pedig a napsütésben ragyogó óceánra emlékeztet. Az F SPORT modellek kínálatában szereplő exkluzív Viharkék és F Fehér színek hatásosan egészítik ki az autó energiától feszülő dizájnját.

A jövő Lexus-utastere
Az ES belső terének látványát és hangulatát megformáló dizájnerek számára a Lexus Future Interior tanulmány szolgált kiinduló pontként, amelyben ügyesen keveredik a vezetőt körülölelő cockpit az első utas tágas és kényelmes terével. A központi kijelző, a műszeregység és a head-up display egy szoros egységben kapott helyet; ezzel az átgondolt elhelyezéssel sikerült elérni, hogy a vezető folyamatosan az úton tarthassa a tekintetét. A Lexus ezt a koncepciót “vezérlőállásnak” nevezte el, mert a beülés pillanatától kezdve az összes kezelőegység karnyújtásnyira található, és az összes műszer a közvetlen látómezőben helyezkedik el. A kartámaszok kényelmesen a vezető könyöke alá siklanak, akinek a nyomógombok kezeléséhez nem kell a levennie kezét a kormányról. A vezető figyelmét elterelő hatásokat tovább csökkenti az opcionális head-up display, ami az összes fontos információt a vezető elé, a szélvédőre vetíti. A luxuskategória legnagyobb méretű színes kijelzője a vezető által kedvelt paramétereknek megfelelően állítható. A kijelző – az olyan alapvető funkciókon kívül, mint a sebesség, az üzemanyagszint, vagy a váltókar állása – képes megjeleníteni a sebességkorlátozó táblákat, a sávkövető automatika figyelmeztetéseit, vagy a navigáció iránymutató jelzéseit. Nagyon fontos, hogy autózás közben a vezetőnek nemcsak látnia, hanem éreznie is kell. Az ES-ben az üléspozíción is javítottak, természetesebb a kormány dőlésszöge, javítottak a pedálok pozícióján, sőt az ülés is 12 irányban állítható. A kormánykerék az LS-ből származik, karimája ergonomikus, és akár fa berakással és fűtéssel is rendelhető. Az első ülések is fűthetők, sőt szellőztetéssel is megrendelhetők; ilyenkor egy ventilátor közvetlenül a légkondicionálóból szívja a hideg levegőt, így gyorsabb hűtőhatást ér el. A navigáció egy 12,3 colos multimédia kijelzővel és a második generációs Remote Touch érintőpaddal kezelhető. A hátsó utasok kényelme már hosszú ideje az ES egyik védjegye, és az új modellben ezt a meredekebben ereszkedő tetővonal ellenére is sikerült magasabb szintre emelni. Ezt a csípőpont alacsonyabbra helyezésével és gondosan megformált, tágasabb fejteret kínáló tetőkárpitozással sikerült megoldani, nem beszélve a hosszabb tengelytávolságból adódó bőségesebb lábtérről. Az utastér új színsémái jól beleillenek a ‘provokatív elegancia’ alaptémájába. A Telt Krémszín opció és a barna tetőkárpit kombinációja modern, ugyanakkor meghitt látványt és hangulatot teremt. A választékban megtalálható még a Fekete, a Chateau és a Topáz Barna is.

Fokozott kényelem az új ES-ben
A tágasság és a csend mindig is a Lexus ES utasterének alapvető értéke volt. A vadonatúj modell sem szakít ezzel a hagyománnyal, hiszen kabinjának tágassága kétségkívül élvonalbeli, nem kis részben kategóriaelső, 1022 mm-es tandemtávolságának köszönhetően. A kabin minőségi kialakításánál szigorúan szem előtt tartották, hogy – az utas testalkatától és magasságától függetlenül – az utasteret a testtartás és kényelem szempontjából legkedvezőbb ülésekkel szereljék fel, és a lehető legcsendesebb és legnyugodtabb atmoszférát teremtsék meg. A Lexus tudja, hogy közvetlen kapcsolat áll fenn a nyugalom és a minőségérzet között; a nyugodt, békét sugárzó utastér a márka összes autóját meghatározó omotenashi vendégszeretetnek is kulcsa. A vadonatúj ES még magasabb szintre emeli az utasok nyugalmát: az újonnan alkalmazott technológiák és a Lexus LS-nél alkalmazott megoldások is hozzájárulnak ahhoz, hogy az ES a kategória egyik legrelaxáltabb modellje legyen. Hogy a tökéletes nyugalom maradéktalanul megvalósuljon, a Lexus három területre koncentrált: a zajkibocsátás és a vibráció visszaszorítása még a forrásnál, hangszigetelés az utastérbe hatoló hangok kivédésére, valamint a zajvédelem olyan speciális anyagok alkalmazásával, amelyek elnyelik a nemkívánatos hangokat. Az új modell ezen a téren minden eddigin túlmutat, és ez érezhető is – attól a pillanattól fogva, hogy beülünk az autóba, egészen a nagy sebességű utazásokig.

Az ideális ülések kifejlesztése három éven át tartó tervezési projekt eredménye volt
Az új ES üléseit három éven át fejlesztették, számtalan prototípuson keresztül jutva el ahhoz a végleges kialakításhoz, amiben mindenki tökéletesen fényűző kényelemben utazhat, méghozzá testalkattól függetlenül. A tervezők arra törekedtek, hogy az ülésben helyet foglalók kellemesen érezzék magukat, és hogy az ülés tökéletesen megtámassza a testüket – akár a sztrádán, akár kanyargós vidéki utakon autóznak. Emellett az is fontos szempont volt, hogy az ES vezetője mindig jól érezze az ülésen keresztül az autó mozgását, de anélkül, hogy zavarnák az út felől érkező rezgések. Az új ES ülései kifejezetten egyszerű szerkezetűek: vasvázra felvitt poliuretán hab alkotja őket. A párnázat lapos, ám az oldalait megemelték, kellően megtámasztva a csípőt és stabilizálva az utas testét. A párnázatot olyan szélesre tervezték, hogy a termetesebb sofőrök is kényelmesen elférjenek, ugyanakkor rendkívül apró bemélyedésekkel tarkították a felületet, hogy a kisebb utasok is belesüppedhessenek az ülésbe, és az biztonságosan megtartsa őket. Tipikus Lexus-figyelmesség, hogy minden ülés felső részét laminált réteggel látták el. Ebbe a vékony, puha rétegbe könnyedén belesüpped a fej, így a támla határozottabb stabilitást biztosít.
Az ES F SPORT üléseinek tervezésekor a mérnökök az LC kupéból merítettek ötletet, amelynek ülései még hatásosabban támasztják meg a testet.

“Az F SPORT kiemelkedően sportos modell. Ezért éreztem szükségét annak, hogy stabilizáljuk az utasok testét: így a vezető még versenypályán, teljes sebességnél sem mozdul el. Ezt az ülések tesztjei is igazolták: a vezető üléshelyzete még nagy sebességű kanyarodáskor is alig változik.” – meséli Takeshi Kawano, a mérnökcsapat vezetője.

A kivételesen csendes utastér kialakítása
Az új ES utasterének tökéletes nyugalmában a legapróbb részlet is számít. A Lexus mérnökei három éven át dolgoztak a kabin kialakításán, amihez az LS zászlóshajó szolgált mércéül. A szakemberek tisztában voltak vele, hogy nem egy hangstúdió teljes, zavaróan süket csendjét kell elérniük, hanem kellemes környezetet kell alkotniuk, ahol igazi élvezet a zenehallgatás vagy a halk beszélgetés. A lehetséges zajforrások kiküszöböléséhez szélcsatornában tesztelték az autót, apró, de fontos változásokat hajtva végre a külső tükrök, az ablaktörlők és más elemek elhelyezésében, ami befolyásolja a levegő áramlását. A következő lépés a külső zajok beszűrődését megakadályozó hangszigetelés kialakítása volt, végül pedig hangelnyelő anyagokat építettek be a legfontosabb területekre, például a rugótornyokba, a sárvédőkbe és a padlóba, megszüntetve ezzel az itt keletkező zajt és a rezgéseket. A tervezők még az olyan, állandóan változó tényezőkkel is számoltak, mint az útviszonyok és az időjárás. Ez a munka rengeteg időt és türelmet követelt, de az eredmény magáért beszél: az új ES otthonos, csendes kabinjában minden eddiginél kellemesebb élmény az utazás.