25-05-2020

MÁR IDEHAZA IS RENDELHETŐ A LEXUS LC 500 CONVERTIBLE

Néhány napra Magyarországon járt a várva várt Lexus LC 500 Convertible, a japán luxusautómárka hihetetlenül népszerű szupersportkupéjának vadonatúj kabrió változata: a Genfi Autószalon idei elmaradása okán a hazai szaksajtó is most először találkozhatott élőben a modellel, amely immáron Magyarországon is megrendelhető, az első példányok októberben érkezhetnek hazánkba. A 40.950.000 forintos induló ár meglehetősen gazdag felszereltséget foglal magába, a felhúzott és lehajtott tetővel egyaránt gyönyörű autót pedig a Lexus minden részletre kiterjedő gondos kidolgozása jellemzi. A Lexus sportautókra jellemző lélegzetelállító teljesítményéről a már a LC kupé változatából és az RC F sportkupéból is ismert 5.0 literes, V8-as benzines erőforrás gondoskodik, amely a LC Convertible esetében nem kevesebb, mint 464 lóerőt szabadít az aszfaltra. Már az alapkivitel utasterének kidolgozottsága is lenyűgöző, az egyedi metálkék külső fényezést fehér és kék belsővel párosító, 45.000.000 forintba kerülő Limited Edition kifinomultsága még a kategóriában is a párját ritkítja.

Az LC modellsorozat hűen tükrözi, ahogyan a Lexus fényűző életstílus-márkává fejlődik, hiszen ezek az autók a vezetés öröme mellett olyan élményeket is kínálnak, amelyek még teljesebbé formálják tulajdonosuk életét. Az új LC 500 Convertible igazán különleges ékköve lesz a Lexus teljes modellkínálatának, olyan vezetési élményt nyújtva, amely már az érzékekre is hat, úgy öntve formába a szépséget, ahogyan az kevés más autónak sikerül. A V6-os hibrid elektromos és V8-as benzines változatban is 34.100.000 forintos induló ártól elérhető, idehaza is rendkívül népszerű kupé változattal szemben a vadonatúj LC Convertible modellhez az életérzést szem előtt tartva kizárólag a V8-as benzines változatot kínálja a hazánkban is 98%-ban hibrideket értékesítő japán luxusautógyártó, 40.950.000 forintos belép árral, ami már – a kupé változathoz hasonlóan - elképesztően gazdag felszereltséget takar. Az új LC külső megjelenésében művészien ötvöződik a kupé jellegzetes tetővonala és egy kabrió karaktere, így az autó nyitott és zárt tetővel egyaránt gyönyörű. Az utastér kialakítása szép példája annak, hogyan válhatnak a kabin első elemei – például a tetőtakaró vagy az üléskárpitok – a külső dizájn szerves részévé. Ami a menetteljesítményeket illeti, az új modell megörökölte a kupé ’Lélegzetelállító Teljesítmény’ filozófiáját, miközben az autó úgy teremt egységet az utasok és a természet között, ahogyan arra csak egy kabrió képes.
A mérnökök úgy helyezték el és formálták meg a karosszériaszerkezet belső merevítéseit, hogy a vezető tökéletesen kiaknázhassa a kabrió dinamikus teljesítményét, a robusztus és érzéki hangú V8-as blokk pedig élvezetesen, lehengerlő lendülettel gyorsít. A kabriózás felhőtlen örömét szolgálja az LC 500 Convertible nyakmelegítője és átlátszó szélterelője is, így az autó éppen olyan kényelmes és csendes, mint amit minden más Lexustól megszokhattunk. A felhúzott és lehajtott tetővel egyaránt gyönyörű autót a Lexus minden részletre kiterjedő gondos kidolgozása jellemzi. Az LC kupé külső formai stílusára alapozva a kabrió is kiváló aerodinamikával és súlyelosztással dicsekedhet, vagyis a dizájn egyszerre szép és funkcionális. A vászontető különleges sziluettet formáz, és sportos megjelenéssel ruházza fel az autót. A csomagtérfedél magasabban húzódik és szélesebb is lett; ez a megoldás oldalnézetből dinamikusabbnak mutatja a kabriót, hátulról nézve pedig kihangsúlyozza a jármű széles kiállását.
Annak érdekében, hogy az LC 500 kabrióváltozata lehajtott tetővel is dinamikus látványt nyújtson, az automata összecsukó mechanizmus a takaróelem alatt kapott helyet. Mivel a dizájnerek megtartották az ajtók végénél felfelé ívelő övvonalat, az autó olyan benyomást kelt, mintha a letisztult vonalvezetésű, tömörnek tűnő karosszéria körbeölelné az utasteret. A négyrétegű vászontető formája szépen visszaadja a kupé lendületes tetővonalát, méghozzá anélkül, hogy a támasztó keret kontúrjai áttűnnének a textilen. A tető vászonanyagát úgy választották meg és szabták ki, hogy mindig feszes maradjon, ne legyenek rajta zavaró ráncok és gyűrődések. A tetőben külön réteg gondoskodik a hatékony zajszigetelésről. A dizájnerek úgy válogatták össze a karosszéria, a vászontető és az elegáns utastér színpalettáját, hogy az tökéletesen megfeleljen az LC-vásárlók kifinomult stílusának, ízlésének és sokrétű életstílusának. Az utastér egyik jellegzetes dekorációs eleme az üléstámlák felső részét díszítő varrott és perforált mintázat, valamint a fejtámlákon látható dombornyomású „L” embléma. A tető nyitásának-zárásának minden mozzanata gondosan kontrollált – különösen az első és az utolsó pillanatok –, így a teljes folyamat a minőség és a biztonság benyomását kelti. A tető és a takaróelem precízen összehangolva, kecsesen és természetesen mozog; ráadásul a nyitás-zárás a leggyorsabb a kategóriában. A tető az autó 50 km/órás sebességéig menet közben is mozgatható, és a vezető a műszeregységbe épített animációs kijelzőn ellenőrizheti a tető működésének folyamatát.

Brutális teljesítmény kifinomultsággal, lenyűgöző vezetési élménnyel és kabriós életérzéssel kombinálva
Az LC 500 Convertible karosszéria-szerkezetét teljesen áttervezték, hogy merevségével ugyanolyan kimagasló vezetési élményt nyújtson, mint a kupé. Ugyanakkor az is fontos szempont volt, hogy a kabrió gyönyörű és stílusos legyen, ráadásul megfelelő méretű csomagteret is kínáljon. A hátsó futómű toronymerevítésének gondos elhelyezésével és kialakításával sikerült nagy mértékben növelni a szerkezet szilárdságát. A merevítés könnyű alumíniumöntvényből készül, hogy csak minimálisan növelje az autó tömegét, a futóműbe pedig nagy teljesítményű lengéscsillapítót építettek, ami kiváló rugózási komfortot biztosít. A kocsitest alatt is találhatók merevítések, és a mérnökök a szilárdság és a tömegcsökkentés érdekében olyan anyagokat alkalmaztak, mint a magnézium és az alumínium. Az eredmény: egy dinamikus autó, ami készségesen engedelmeskedik a vezető utasításainak. Az 464 lóerős, 5,0 literes, V8-as szívómotorhoz DirectShift-10 automata sebességváltó csatlakozik; ez a hajtáslánc zökkenőmentesen és élvezetesen gyorsítja az autót. A teljesítmény-leadás a mindenkori forgalmi helyzethez igazodik, így az LC a mindennapi autózás során simán és lágyan gyorsít, de ha a vezető arra vágyik, akkor lélegzetelállítóan katapultál. Hogy a V8-as blokk gurgulázása kabriózás közben még élvezetesebb legyen, a motor szívási hangjait egy hanggenerátor továbbítja az utastérbe a műszerfalpanelen keresztül, a borzongató motorhangot pedig egy kipufogószelep erősíti fel.

Az utastér kialakítása hűen tükrözi a Lexus „Emberközpontú” filozófiáját
A tervezők arra törekedtek, hogy az utasok a kabriózás minden pillanatát kiélvezhessék, ám a nyitott tető ne zavarja őket a beszélgetésben – éppen ezért nagy hangsúlyt fektettek az övvonal és a hátsó rész aerodinamikus kialakítására. Mindemellett az átlátszó polikarbonát szélterelő is hatásosan akadályozza meg, hogy a levegő a nyitott utastérben kavarogjon, így a kabin csendes marad. A hanghatások gondos megtervezése mindig is kulcsfontosságú volt a Lexus számára, és nincs ez másként az LC 500 Convertible esetében sem, ahol a motorhang kellemes érzést kelt az utasokban. Az autóban aktív zajvezérlés (ANC) egészíti ki a legmodernebb zajcsökkentő és hangelnyelő megoldásokat. Az audiorendszer bármilyen hangszerelés, vokál és zenei környezet hanghatását kiváló hűséggel adja vissza. A rendszer beállításai automatikusan igazodnak a tető nyitott vagy zárt állapotához, így az utasok minden helyzetben élvezhetik kedvenc zenéiket. A Lexus klímamenedzser automatikusan vezérli a légkondicionálást, az ülésfűtést, a nyakmelegítést és a kormánykerék fűtését, azt is figyelembe véve, hogy a tető éppen nyitva vagy zárva van-e, ezért az LC 500 kabrióváltozatának utastere a külső hőmérséklettől függetlenül kifogástalan komfortot kínál.

HU tab1 Lexus LC