10-08-2018

AMBICIÓZUS ALKOTÓK TERVEZNEK EGY JOBB JÖVŐT: A 2019-ES LEXUS DESIGN AWARD VÁRJA A JELENTKEZŐKET

A világ vezető prémium környezetbarát hibrid elektromos autómárkájából fokozatosan nemzetközi luxus életmód márkává váló Lexus közzétette felhívását a rangos 2019-es Lexus Dizájn Díjra (Lexus Design Award, LDA). Ez a világszintű dizájnverseny 2013-as alapítása óta olyan feltörekvő formatervezők és alkotók platformja, akiknek ötletei és munkája nyomán egy jobb jövő épülhet. Az évente megrendezett esemény a világ minden tájáról több ezer ambiciózus, kreatív tehetséget vonz, akik persze mind az áhított elismerésért versenyeznek.

A program célja mindig is a világ jobbá tétele volt a dizájn segítségével. 2019-ben még tisztábban látszik ez a cél, hiszen a verseny irányelve és elnevezése „Dizájn a jobb jövőért” lett. A jövő formatervezőinek a Lexus márka három meghatározó alapelvét kell beépíteniük kreatív ötletükbe: „előrelátó”, „innovatív” és „magával ragadó”. Ezen kívül a készülő alkotásnak figyelemmel kell lennie a jövő társadalmi igényeire is. A résztvevőknek olyan innovatív formaterveket kell létrehozniuk, amelyek friss és képzeletgazdag megoldásokat mutatnak. Ezzel egyidejűleg nem árt lenyűgözni a közönséget, és – ami még fontosabb – a zsűrit. A hat döntőbe jutott tervező nevét 2019 elején hirdetik ki, a zsűri és a mentorok bemutatása 2018 őszére várható. A korábbi évek zsűritagjai és mentorai közt olyan kiválóságok szerepeltek, mint Sir David Adjaye, Snarkitecture, vagy Formafantasma. A zsűri kiválasztja majd a hat legjobb elképzelést, amelyeket működő prototípussá alakítanak. Ennek költségkerete három millió jen (több, mint huszonötezer amerikai dollár) lesz, és világszinten elismert mentorok támogatják a projekteket. A prototípusokat a nagy presztízsű Milánói Dizájn Héten fogják kiállítani 2019-ben, a döntőbe jutottak itt fognak versengeni a nagydíjért (Grand Prix). A döntősök előkészülésének támogatására a Lexus egy egyszeri, egyedülálló mentorálási lehetőséget biztosít: minden döntős elismert profiktól kap gyakorlati útmutatást. Az ő megfizethetetlen tudásuk és tapasztalatuk támogatja a prototípus elkészülését, és segíti a megvalósulást. A Lexus Design Award 2019 versenyre 2018. augusztus 9. és október 28. között lehet benyújtani a pályamunkákat.