21-03-2024

Nemzetközi kollaborációt mutat be a Lexus a 2024-es Milánói Dizájnhéten

A Tangent és a Lexus közös kollaborációval tér vissza a Milánói Dizájnhét kiállítói sorába Hideki Yoshimoto és Marjan van Aubel korszakalkotó darabjaival. Az emberközpontú tervezés jövőjét bemutató Lexus „Time” névre keresztelt interaktív kiállítás a szoftveres tervezés végtelen lehetőségeit tárja fel, az élményeket a látogatók pillanatnyi életérzéséhez igazítva. A Milánói dizájnhéten bemutatásra kerülő „Beyond the Horizon” alkotás Hideki Yoshimoto művész alkotása, melyhez a zenei aláfestést Keiichiro Shibuya zenéje nyújtja, illetve a már 2023-ban megismert „8 perc 20 másodperc” holland művésznő által tervezett alkotás is megtekinthető lesz a kültéri helyszínen.

A Lexus idén tavasszal visszatér a Milánói Dizájnhétre, és a „Time” címre keresztelt interaktív kiállítás keretében két vezető globális tervező új és eredeti munkáját mutatja be – mindkettő célja, hogy a világ legnagyobb tervezéssel kapcsolatos eseményén rávilágítson az emberközpontú tervezés jövőjére.
35 évvel ezelőtti alapítása óta a Lexus folyamatosan megkérdőjelezi a luxusautóiparban uralkodó status quo-t, és mind a termékek, mind a szolgáltatások terén feszegeti a határokat, hogy olyan új élményeket teremtsen, amelyek megbecsülik az ügyfelek idejének minden pillanatát.
Erre a gondolkodásmódra építve az „Time” azt vizsgálja, hogy a szoftveresen definiált hardverek korszaka hogyan fogja végtelenül kibővíteni a személyre szabott élmények lehetőségeit, lehetővé téve a jövőbeli tervezés számára, hogy zökkenőmentesen előre lássa és együtt fejlődjön minden egyes ember igényeivel. A kiállítás két installációt vonultat fel ugyanazon a helyszínen. A Hideki Yoshimoto/Tangent által készített „BEYOND THE HORIZON” című beltéri kiállítás a következő generációs mobilitás világát mutatja be, amely a szoftverek segítségével határtalanul továbbfejlődik. Mindezt Keiichiro Shibuya zenéjével egészül ki, amely még inkább magával ragadó térbe invitálja a látogatókat. Marjan van Aubel „8 perc 20 másodperc” című alkotása a kültéri helyszínen lesz látható, kifejezve a Lexusszal közös befektetését a tervezés és a technológia új megközelítéseinek úttörő szerepvállalásába a karbonsemleges jövő felé.
Mindkét installáció egyik szereplője a Lexus következő generációs elektromos járműve, az LF-ZC, amely azt mutatja be, hogy a hardver és a szoftver szinergiája hogyan alkothatja újra az autóipari élmény fogalmát. A Lexus közel 20 éve rendszeres kiállítója a Milánói Dizájnhétnek, és számos vezető tervezővel és művésszel együttműködve magával ragadó élményeket nyújt a látogatóknak. A tehetségek névsorában olyan nemzetközileg elismert nevek szerepelnek, mint Philippe Nigro, Sou Fujimoto, Rhizomatiks, Germane Barnes és Suchi Reddy.
A „Time” április 16. és 21. között lesz látható a híres milánói Tortona dizájnnegyedben, a Superstudio Pìu Art Point és Art Garden épületében.

Az esemény részletei
Időpont:
Sajtónap: április 15., 10:00-tól 20:00-ig; Nyilvános napok: április 16-21., 10:00-tól 21:00-ig
Helyszín: Art Point és Art Garden, Superstudio Più, Via Tortona 27, 20144 - Milánó, Olaszország
Kiállítás: Hideki Yoshimoto/Tangent „BEYOND THE HORIZON” című installációja (Art Point) valaminmt Marjan van Aubel „8 perc 20 másodperc” című installációja (Art Garden)

Hideki Yoshimoto /Tangent
Hideki Yoshimoto, a nemzetközi Tangent dizájn és innovációs márka alapítója 2013-ban, még a londoni Royal College of Art hallgatójaként nyerte el az akkor először megrendezett Lexus Design Award fődíját. Az „INAHO” elnevezésű nyertes világítási tervét világszerte meghívták különböző kiállításokra, és kereskedelmi forgalomban elérhető termékként is továbbfejlesztették. Yoshimoto a formatervezés és a mérnöki munka progresszív fúziójára specializálódott. Amellett, hogy olyan globális luxusmárkákat lát el tervekkel és koncepciókkal, mint a Hermès, számos területen tevékenykedik, a technológiai alapú új üzletfejlesztéstől a városi tervekig. Az elmúlt években részt vett a japán kultúra fejlődésében és továbbadásában, többek között a Craft x Tech nemzetközi kezdeményezés megalapításában, amely a hagyományos japán kézművesség és a csúcstechnológia összekapcsolását tűzte ki célul. A Tangent egy tervezőstúdió, amelynek célja, hogy kifejezze azt az elképzelést, hogy „a technológiát közelebb hozzuk az emberek életéhez és idejéhez, ahelyett, hogy rájuk erőltetnénk”. Együttműködési megközelítése összhangban van azzal a kapcsolattal, amelyet a Lexus az ügyfelei és a mobilitás között kíván kialakítani.

Marjan van Aubel / Marjan van Aubel Studio
Marjan van Aubel holland napenergia-tervező, aki munkáiban a napfényt és a technológiát a fenntartható jövő érdekében ötvöző innovációk képében kutatja. Ő a Marjan van Aubel Studio vezetője, amely díjnyertes kreatív megoldásokat hozott létre, amelyek célja a napenergia beépítése a mindennapi életbe. Stúdiójának kreatív filozófiáját így magyarázza: „Továbbra is olyan jövőt fogunk teremteni, amely ötvözi a fenntarthatóságot, a dizájnt és a szolártechnológiát, tartós változásokat hozunk létre a szolárdizájn révén, és közelebb hozzuk a napenergiát az életünkhöz azáltal, hogy épületeken és tárgyakon keresztül beépítjük az életünkbe. Ez a célom”.
Ez az elképzelés kapcsolódik a Lexus formatervezési elképzeléséhez és ahhoz a céljához, hogy az akkumulátoros elektromos járművek emberközpontú, élményszerű értéket nyújtsanak. Van Aubel a Royal College of Arton szerzett mesterdiplomát terméktervezésből, és a Rietveld Academy Design Labnál szerzett alapdiplomát. Vezető márkakollaborációi közé tartozik a COS, a Timberland és a Swarovski, hogy világszerte felgyorsítsa a napenergiára való átállást. Nevezetes munkái közé tartozik a „Sunne”, a „Current Table”, a „Power Plant” és a 2020-as Dubaj Expo holland pavilonjának tetőterve.

Keiichiro Shibuya
Japán zeneszerző, zenész és művész, aki Tokióban és Párizsban él. A Tokiói Művészeti Egyetem zeneszerzés tanszékén végzett. Munkássága élvonalbeli elektronikus zenét, zongoraszólókat, operákat, filmzenéket és hanginstallációkat foglal magában. Shibuya 2012-ben megalkotta a The End című vocaloid operát, amelynek főszereplője Hatsune Miku. Az operát a párizsi Théâtre du Châtelet-ben mutatták be, a Louis Vuitton és Marc Jacobs által tervezett jelmezekkel, és azóta világszerte turnézik. 2018-ban Shibuya egy másik operát is bemutatott „Android Opera” címmel. Az opera főszereplője egy mesterséges intelligenciával felszerelt android, aki énekel, miközben egy zenekart vezényel. 2021-ben Shibuya a tokiói Új Nemzeti Színháztól kapott megbízást a Super Angels című opera megalkotására. 2022-ben a 2020-as Dubaj Expo alkalmából előadta a MIRROR című androidos operát. Az opera teljes, 70 perces változatát a párizsi Théâtre du Châtelet-ben mutatták be. Shibuya filmzenéiért is elismerésben részesült. 2020-ban és 2021-ben a 75. Mainichi Film Awards díjátadón is díjazták, és megkapta a 30. Japán Filmkritikusok díját az Éjféli hattyú című filmért. Művein keresztül Shibuya továbbra is a technológia, az élet és a halál határait feszegeti.

A LEXUS
A Lexus 1989-ben indult útjára egy zászlóshajó szedánnal és egy olyan luxusélménnyel, amely segített meghatározni a prémium autóipart. 1998-ban a Lexus bevezette a prémium crossover kategóriát a Lexus RX piacra dobásával. A Lexus a prémium hibridek eladásainak vezetője, a világ első prémium hibridjét is magáénak tudhatja, és azóta több mint 2,33 millió elektrifikált meghajtású járművet adott el, beleértve a HEV-ket, PHEV-ket és BEV-ket. A merész, kompromisszumok nélküli dizájn, a kivételes kézműves kivitelezés és az élvezetes teljesítmény iránti megingathatatlan elkötelezettséggel rendelkező globális luxusautó-márka, a Lexus a globális luxus vásárlók következő generációjának igényeihez igazodva fejlesztette ki kínálatát, amely jelenleg világszerte több mint 90 országban/régióban érhető el. A Lexus munkatársai/csapattagjai világszerte elkötelezettek a lenyűgöző élmények megalkotása iránt, amelyek egyedülálló Lexus élményt nyújtanak, és amelyek izgalomba hozzák és megváltoztatják a világot.