14-09-2020

A világsztárok mellett a Lexus is reflektorfénybe került a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon

A 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál mobilitási partnereként a világ vezető környezetbarát luxusautómárkájaként ismert Lexus is sütkérezett a rivaldafényben a múlt hétvégén. A rangos filmművészeti seregszemlét immár negyedik egymást követő éve támogatott Lexus által rendelkezésre bocsátott luxusautókkal okkal olyan hírességek érkeztek a fesztiválra, mint Pedro Almodóvar, Tilda Swinton, Vanessa Kirby, Alessandro Gassman, Anna Foglietta vagy épp Oliver Stone. A rendezvénysorozaton a márka olyan autókat állított reflektorfénybe, mint a tisztán elektromos hajtású UX 300e és az új stílus-ikon, az LC Convertible, és a fesztivál vendégeit és szervezőit 36 prémium öntöltő hibrid elektromos autóból álló Lexus-flotta szállította.

Szombaton (szeptember 12-én) nagy sikerrel zárult a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál. A maga nemében egyébként is egyedülálló rendezvényt most még különlegesebbé tette, hogy a filmvilág híres szereplői maszkban jelentek meg, és a koronavírus-veszély miatt szigorúan vették a személyes távolságtartás szabályait. A Lexus büszke arra, hogy hivatalos autós partnerként immár negyedik éve szolgálhatja a rendezvényt, amelynek presztízséhez és csillogásához tökéletesen illenek modelljei – ezért a vállalat egy lenyűgöző képsorozaton örökítette meg, amint a sztárok a Lexusokból lépnek ki a vörös szőnyegre. A vírusveszély miatti korlátozások szerencsére nem akadályozták meg, hogy a filmalkotók és a színészek méltóképpen jelenjenek meg a velencei Lidóban, ahol olyan hírességek tűntek fel, mint Pedro Almodóvar, Alessandro Gassman, Oliver Stone, Giorgina Rodriguez, Vanessa Kirby, Salvatore Esposito, Pierfrancesco Favino, Tilda Swinton (aki Arany Oroszlán díjat kapott a Lifetime Achievement című filmért) és a fesztivál házigazdája, az ünnepelt olasz színésznő, Anna Foglietta.

“Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy már négy éve részesei lehetünk a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválnak. Ez az idei rendezvény ráadásul a megújulás, az újjászületés fontos momentuma is az egész világot megrázó krízis után, amit mindannyian átéltünk, és amellyel még mindig számolnunk kell.” – fogalmaz Maurizio Perinetti, a Lexus olasz divíziójának igazgatója. “A Lexus idén még szorosabbra fűzi kapcsolatát a mozival, vagyis azzal a világgal, amelyhez annyi közös érték köti – például a lenyűgöző élmények megteremtésének szándéka. Akár egy művészfilmről, akár egy Lexus-modellről beszélünk, bátran kijelenthetjük, hogy azonos eszközökkel hatnak az érzelmekre: elmélyült szakmai tudással és a részletek hihetetlenül gondos kimunkálásával.”

A fesztivál sztárjai a Lexusok kínálta kényelemben utazhattak a rendezvényhelyszínek között; erről 36 prémium öntöltő hibrid elektromos hajtású autó gondoskodott 11 napon át. A Lexus-flottában két igazi újdonság, az UX 300e és az LC Convertible is feltűnt. Az UX 300e a márka legelső tisztán elektromos hajtású autója, a nulla károsanyag-kibocsátású UX 300e városi luxusterepjáró, a jövő elektromos mobilitásának előhírnöke, az LC Convertible pedig izgalmas továbbgondolása a Lexus zászlóshajó kupé nemzetközi díjakat nyert formatervének, kiegészítve egy gyönyörű és exkluzív vászontetővel.