30-03-2017

AKCIÓBAN A LEXUS ÁLTAL FEJLESZTETT ŰRHAJÓ

Újabb előzetes érkezett minden idők legdrágább európai filmjéhez, a magyarországi mozikban július 21-től vetített, ‘Valerian és az ezer bolygó városa’ című francia sci-fi képregényadaptációhoz. A filmben a két főszereplő Dane DeHaan és Cara Delevingne mellett felítűnik Clive Owen, Ethan Hawke, Rihanna, John Goodman, és nem utolsósorban a Lexus SKYJET elnevezésű űrhajója is, amelyet a trailerben most először akció közben is láthatunk.

A világ vezető prémium hibrid autómárkája, a Lexus, idén nyáron több kasszasikernek ígérkező filmben is feltűnik a mozikban: a ’Transformers: Az utolsó lovag’ után, amelynek előzetesében éjfekete Lexus RX-ek láthatóak, kifejezetten hangúlyos szerepet kap a rendkívüli várakozások övezte ‘Valerian és az ezer bolygó városa’ című francia sci-fi képregényadaptációban. A Valerian egy a 28. században játszódó sci-fi, Luc Besson rendezésében, aki kedvenc francia képregényét filmesítette meg igazi A-listás hollywoodi sztárok főszereplésével, és az már az előzetesből is kiderül, hogy a Lexus SKYJET elnevezésű űrhajója akciódús szerephez jut majd a filmben: a most megjelent trailerben 1 perc 28 másodpercnél jelenik meg a Lexus űrhajó, amellyel a főszereplők gyors tempóban távoznak egy űrbázisról, miközben egy pillanatra feltűnik a jellegzetes ’L’ formájú Lexus embléma is a hajó orrán.
A Valerian csapata azzal az elképzeléssel készítette el a SKYJET-et, hogy egy olyan járművet alkossanak, amely a jelenből idézi meg a 700 év múlva elkövetkező Valeriánus világot. A kreatív csapat együttműködött a Lexus dizájnereivel, és együtt találták ki, milyen kortárs formatervezési ötleteket alkalmazhatnának a SKYJET végleges megformálásához. A SKYJET formatervének fontos része a Lexusra jellemző „orsó formájú” hűtőrács és a hamarosan a hazai márkakereskedésekbe is megérkező, nagy várakozás övezte Lexus LC luxus sportkupé lámpakialakítása, amely atlétikus és aerodinamikus hatást kelt. A Valerian kreatív csapata a koncepció belső terének kialakítása során számos ötletet merített azokból a fejlesztésekből, amelyeket a márka a mesterséges intelligencia és a fejlett ember-gép interfész területein folytatott. A történetben egy jövőbeli energiakapszula is szerepel, amit a Lexus innovatív hidrogén üzemanyagcellás kutatásai ihlettek. Az űrhajó első fotói novemberben jelentek meg, a film első előzetesének bemutatása napján.

Amikor Luc először mesélt nekünk a Valerian terveiről, azonnal megéreztük, hogy ugyanaz az ambíció fűti, ami minket is: túl akar lépni az átlagos megoldásokon, és lenyűgöző élményt szeretne alkotni. Izgalmas kihívást jelentett, hogy a Lexus világának alapján képzelhettük el és tervezhettük meg a SKYJET technológiáit. Amellett, hogy márkánk e hihetetlen történet részesévé válhatott, azt sem felejtjük el soha, hogyan néztek ránk dizájnereink és mérnökeink, amikor megmondtuk nekik, hogy most egy űrhajón fognak dolgozni!” – meséli Spiros Fotinos, a Lexus európai marketing vezetője.

Az izgalmasnak ígérkező sci-fi egyébiránt a francia, Valérian címre hallgató képregényre alapul, és a Dane DeHaan valamint a híres modell Cara Delevingne által eljátszott főszereplőpáros két ügynököt alakít, akik a kormány megbízásából az univerzum rendfenntartására szerződtek. Következő küldetésük az Alpha nevű intergalaktikus városba vezet, ahol a 17 milliós lakosság a világegyetem minden sarkából összeverbuválódott fajokból áll. Az egyre csak növekvő és fejlődő metropolisz hátterében azonban veszélyes erők munkálkodnak. A két időutazó ügynök Valerian és Laureline uj feladata, hogy egy intergalaktikus összeesküvést derítsenek fel a galaktikus birodalomban.