18-01-2018

EURÓPÁBAN NEGYEDIK, IDEHAZA HETEDIK EGYMÁST KÖVETŐ ÉVE DÖNT ÉVRŐL ÉVRE REKORDOT A LEXUS

A világ leginnovatívabbnak és legzöldebbnek tartott prémium autómárkája, a világ vezető környezetbarát hibrid autógyártójaként ismert Lexus 2017-ben 74.602 járművet értékesített Európában, ami fennállásának legjobb eredménye a régióban. Hasonlóképp rekordot hozott a tavalyi év a japán prémium márkának Magyarországon is, ahol szintén minden korábbinál több, 656 új Lexus talált gazdára. Ráadásul, míg már európai szinten is megdöbbentő, 94%-os a márka hibrid értékesítéseinek aránya, addig hazánkban ezt is meghaladják a hibrid eladások: a tavaly idehaza megvásárolt Lexusok 97%-a hibrid változatban talált gazdára. Ezzel elérhető közelségbe került a 2020-ra kitűzött cél, a 100.000 darabos európai és 1000 darabos magyarországi értékesítés – jóllehet, ha növekedésének eddigi dinamikáját vesszük figyelembe, az utóbbi jó eséllyel sokkal hamarabb bekövetkezik majd – talán már idén?

2017-ben a Lexus immár a negyedik egymást követő évben növelte értékesítési eredményét az európai piacokon. A márka mindössze négy év leforgása alatt 72 százalékkal gyarapította eladásait Európában (a keleti piacokat is hozzászámítva*), ahol 2017-ben 74.602 autót értékesített. A növekedés dinamikája hazánkban még látványosabb, ugyanezen időszak alatt a japán prémium márka közel megnégyszerezte magyarországi értékesítéseit.
Tavaly is a Lexus kompakt SUV-ja, az NX bizonyult bestsellernek Európában, ahol 27.789 darab talált gazdára a modellből (2016-hoz képest +6%), amelynek megújított változata 2017 második felében jelent meg a márkakereskedésekben. Az értékesítési listán az RX közepes méretű SUV lett a második 18.918 darabbal (+5%), vagyis a 2015-ben bemutatott modellgeneráció sikere továbbra is töretlen. Az őszi modellfrissítés hatására a CT kompakt ferdehátú is remek teljesítményt nyújtott 2017-ben, hiszen 5 százalékos növekedést, azaz 8.842 darabos értékesítési eredményt ért el. A sorrend hazánkban is hasonlóan alakult, annyi különbséggel, hogy bár az első helyen itt is az NX (311 db), a második helyen pedig az RX (226 db) végzett, a harmadik helyen nálunk az IS (57 db) futott be.
Európában 45.049 önmagát töltő hibrid Lexus kelt el, ami minden idők legjobb eredménye, vagyis a Lexus továbbra is az elektromos hajtás trendjének éllovasa a régióban. Nyugat- és Közép-Európában a Lexus-vásárlók 94 százaléka hibrid hajtású autót választott, ez hazánkban 97% volt 636 darabbal.
A 2017-es év igazi mérföldkőnek számított a Lexus történetében, hiszen a márka két zászlóshatót is bemutatott: az LC luxuskupét és az ötödik generációs LS luxusszedánt, látványosan bizonyítva szenvedélyes elkötelezettségét a merész dizájn, a képzeletgazdag technológiák, a magával ragadó teljesítmény és a takumi kézműves kidolgozás iránt.

Rendkívül elégedetten látjuk, hogy e két csúcsmodell mennyire pozitív hatást gyakorol márkánk megítélésére, ami értékesítési eredményeinkben és eladásaink folyamatos növekedésében is tetten érhető.” – árulja el Pascal Ruch, a Lexus európai vezetője. “Úgy véljük, hogy értékesítéseink lendülete 2018-ban is töretlen marad, s így jó úton vagyunk afelé, hogy elérjük középtávú célkitűzésünket, vagyis hogy 2020-ra 100.000 autót értékesítsünk Európában.”

Érdekességként érdemes megjegyezni, hogy a Lexus által hazánkban elért 5,5%-os prémium piaci részesedés a harmadik legmagasabb Lexus részesedés Európában.