29-06-2020

MÉG KIHEGYEZETTEBB, MÉG KIFINOMULTABB TELJESÍTMÉNYT NYÚJT A LEXUS LC KUPÉ

Zászlóshajó-kupéjának első evolúciós lépéseként a Lexus tovább növeli az autó menetdinamikai teljesítményét: a lényeg a vezető és az autó kapcsolatának erősítése. A futómű apró tökéletesítései csökkentik a szerkezet tömegét, javítják a sima futást és a menetstabilitást, míg az LC 500h akkumulátorvezérlő rendszerének áttervezésének köszönhetően kis sebességnél is nagyobb teljesítmény és forgatónyomaték áll rendelkezésre. Az LC 500 tízfokozatú Direct Shift automata sebességváltóját is átprogramozták, hogy élvezetesebb vezetési élményt nyújtson, a fék- és kormányrendszer finomításai pedig még jobb érzetet és reakciókat biztosítanak.

A Lexus zászlóshajó kupéjának jelszava mindig is a “még kihegyezettebb, még kifinomultabb” teljesítmény volt – már a tanulmányautó megalkotásának pillanatában is. A 2021-es modellévben bevezetett változásoknak köszönhetően most tovább javulnak az LC reakciói, menetstabilitása és irányíthatósága, hogy a vezető még közvetlenebb kapcsolatot érezhessen az autóval. Ennek érdekében a Lexus átalakította az LC futóművét, lefaragva ezzel a szerkezet tömegéből, ugyanakkor javítva a rugózást. A mérnökök az LC 500h változat Multi Stage Hybrid rendszerét is tovább finomították, akárcsak az LC 500 tízfokozatú Direct Shift automata váltóját. A kupé kormányművét is tökéletesítették, a fékeket pedig finomhangolták, hogy jobb visszajelzéseket adjanak a vezetőnek.

Tökéletesített futómű: kisebb tömeg, simább futás
Az LC első és hátsó futóművén végrehajtott változtatások körülbelül 10 kilogrammal csökkentik a rugózatlan tömeget. Ez elsősorban a kovácsolt alumínium alsó lengőkaroknak, a vékonyabb, üreges kanyarstabilizátoroknak és a tekercsrugók új, nagy szilárdságú anyagának köszönhető. Maguk a rugók is erősebbek lettel (nyomásértékük 1200 helyett 1300 MPa). A tömegcsökkentés javítja a kupé menetdinamikai teljesítményét, a futómű egyéb tökéletesítései pedig a lágyabbá, simábbá teszik a mozgásokat, miközben a vezető továbbra is úgy érzi, hogy autója stabilan tapad az útfelülethez. Az első futómű elektronikus vezérlésű lengéscsillapítóit átprogramozták, hogy hosszabb úton mozogjanak, a felütésgátlók merevségét pedig (elöl és hátul egyaránt) optimalizálták, hogy kevésbé adja át az útegyenetlenségek okozta rázkódásokat. A kanyarstabilizátorok merevségének megváltoztatásával a Lexus tovább javította az LC ívmeneti irányíthatóságát, még harmonikusabb egységet teremtve az autó és a vezető között.

Áthangolt sebességváltó az élvezetesebb vezethetőségért
A Lexus ‘big data’ adatelemzés révén tökéletesítette az LC 500 tízfokozatú Direct Shift automata sebességváltójának vonóerő-karakterisztikáját, hogy a jármű még kezesebben reagáljon a vezető parancsaira. Ha a vonóerő a motor fordulatszámának emelkedésével együtt növekszik, akkor a vezető is jobban kiélvezheti a tekintélyes forgatónyomaték és a zökkenőmentes gyorsítás élményét. A mérnökök az “aktív zónára” összpontosítottak, vagyis arra az 50-70 százalék közötti gázadás-tartományra, amelyben a sebességváltó lehetővé teszi, hogy a motor felpörögjön a következő fokozat kapcsolása előtt. Ennek hatása nemcsak a menetdinamikában érezhető, hanem a V8-as motor hangját is gyakrabban élvezhetik a vezetők. Az igazán lényeges eredmény természetesen a simább gyorsítás, és az, hogy a váltómű immár nem a harmadik, hanem a második fokozatba kapcsol vissza, amikor a vezető fékez egy kanyar előtt. Ezzel párhuzamosan a kanyarból is dinamikusabban gyorsít ki az autó.

Még jobb teljesítményű hibrid akkumulátor
Az LC 500h nagy feszültségű lítium-ion hibrid akkumulátora új vezérlést kapott, így javult a működési tartománya, az elektromotor pedig nagyobb forgatónyomatékot adhat le. Ez még lendületesebb gyorsítást kínál, ami ugyanúgy jól jöhet a nagyvárosi forgalomban, mint a kanyargós szerpentineken; a gyakorlatban ez annyit jelent, hogy még a gázpedál enyhe (30 százalékos) lenyomásával is 90 Nm-rel több forgatónyomaték áll a vezető rendelkezésére.

Fékezés és kormányzás
A Lexus magasabb súrlódási együtthatójú, nagyobb méretű fékbetéteket szerel az LC kupéba, hogy az autó magasabb hőmérséklet és sebesség mellett is hatékony fékteljesítményt nyújtson. A rendszer továbbra is hűtött első-hátsó tárcsafékeket tartalmaz, valamint hatdugattyús, alumínium monoblokk szerkezetű első és négydugattyús hátsó féknyergeket. A fekete féknyergeken fehéren virít a Lexus emblémája. A mérnökök gondos munkáját jelzi, hogy még a fékpedál felületét is tovább tökéletesítették, hogy nagyobb területen érintkezzen a cipőtalppal, ami természetesebb pedálérzetet eredményez. A kormánymű merevségét extra erősítések és rögzítési pontok javítják. A mérnökök megerősítették a műszerfalpanelt, illetve megváltoztatták a vezetőülés és motorburkolat merevítéseit is. A változó áttételű kormánymű, a dinamikus hátsókerékkormányzás, valamint az elektromos szervokormány szoftverfrissítései tovább javítják az autó reakcióit.

V8 hangminőség
A V8-as blokk motorhangja fontos tényező az LC 500 vezetési élményében. Az ideális hangzás érdekében a Lexus máshová helyezte a szelepet, ami meghatározza, milyen úton áramlik a kipufogógáz a hangtompító dobban. A motor így a beindítás pillanatában is gyönyörűen szól, ahogy a magasabb fordulatszám-tartományban is (4000 1/perc fordulat környékén), egyenletes suhanás közben pedig csendesen adja le teljesítményét.